‘videó’ cimkés bejegyzések

HírTV – Paletta

Artisjus-díjat kapott a Solaris zenekar! Elsőként a Palettában számol be a csapat a rangos elismerésről! Vendégünk: Kollár Attila és Tereh István! HírTV – Paletta Artisjus-díjat kapott a Solaris zenekar! Elsőként a Palettában számol be a csapat a rangos elismerésről! Vendégünk: Kollár Attila és Tereh István!


Marsbéli Krónikák II. 7. tétel

Ez egy próbatermi-videó, a 2014-es MÜPA-koncertre készülve vettük föl azokat a kis töredékeket, amikből összevarrtuk. Természetesen nem kell komolyan venni, hiszen ez csak egy “roppant okos” telefonnal készült játék, “operatőre”: Tereh István. Ennek ellenére szeretnénk, ha minél többen látnátok. És mivel azt olvastuk, hogy az állatos videókat nézik a legtöbben, hát tettünk bele állatot is…. Bővebben


Solaris 2014

Az úgy volt, hogy Tóth Vili, az alapító dobosunk tavaly örökre elhagyott bennünket, de 2006-ban még velünk volt a MÜPÁ-ban, úgyhogy az akkori felvételről kimentettük a dobsávokat, visszautaztunk hozzá az időben, és most csakazértis eljátszottuk vele még egyszer a Solarist. Sírva.


SOLARIS – Lehetetlen / Impossible

Újabb ízelítő az október 26-i, MÜPA koncert napján megjelenő Marsbéli Krónikák II-ből – most csak zenében, video nélkül. A Lehetetlen jellegzetes Bogdán Csaba szerzemény, amit egy Bradbury idézet ihletett: ‘We are an impossibility in an impossible Universe.’ / “Magunk vagyunk a Lehetetlenség – egy lehetetlen Univerzumban.” Ray Bradbury


MARSBÉLI KRÓNIKÁK II. / 1. tétel

ÚJ SOLARIS-album és koncert a Művészetek Palotájában 2014. október 26-án! Mobiltelefonnal és fényképezőgéppel készítettük ezt a kis házi-videót az új album egyik tételéből, felvételek vagy épp próba közben, a stúdióban vagy a próbateremben, mindig ott, ahol volt egy kis időnk. Szerettünk volna mutatni némi ízelítőt a készülő anyagból. Ahogy ígértük, ma fel is tettük a Bővebben


És kész.

A mai nappal (2014. október 1.) befejeződtek a Solaris zenekar Marsbéli Krónikák II. című albumának felvételei. Megjelenés és lemezbemutató koncert: 2014. október 26. Művészetek Palotája


A Viking visszatér 1980

1980. június 21-én, a salgóbányai poptábor gálakoncertjén mutattuk be a nagyérdeműnek először új szerzeményünket, “A Viking visszatér”-t. A felvétel a Magyar Rádióban került adásba valamikor júliusban. Cziglán István emléklap 1980. június 21-én, a salgóbányai poptábor gálakoncertjén mutattuk be a nagyérdeműnek először új szerzeményünket, “A Viking visszatér”-t. A felvétel a Magyar Rádióban került adásba valamikor júliusban.


Salgóbánya rádióriport 1980

Az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szövetsége, A Könnyű Műfaj Fiatal Művészeinek KISZ Szervezete, valamint a Nógrád Megyei Tanács Művelődési Osztálya első alkalommal rendezte meg az Amatőr Popzenekarok táborát a festői szépségű Salgóbányán 1980. június 15-21 között. A Pesti Műsor tehetségkutatóján aratott sikerünk után három héttel bennünket is meghívtak ebbe az alkotótáborba. A Magyar Rádió valamelyik műsorában Bővebben


Solaris SP 1980

Az első profi hangfelvétel a Pesti Műsor tehetségkutatójának gáláján készült a Budai Ifjúsági Parkban, 1980. májusában, élőben. Ez az egyetlen lemez őrzi az eredeti, alapító felállás hangzását. [KGVID poster=”https://www.solaris.hu/files/2015/04/Solaris-Solaris-single-1980_thumb63.jpg” width=”450″ height=”360″]https://www.solaris.hu/files/2015/04/Solaris-Solaris-single-1980.mp4[/KGVID]


Solaris próba 1980

Ha az emlékezetem nem csal, ez az eredeti változata a Pesti Műsor tehetségkutatójára pár nap alatt összebarkácsolt kompozíciónknak, mellyel másnap, 27-én nekivágtunk a Metró klubbeli selejtezőnek. A korabeli Pesti Műsorból kiollózott fotó is ezekben a napokban készült próbatermünkben, az Üllői úton, a SOTE egyik alagsorában. A képen látható, és a felvétel végén felvillanó remek hangulat Bővebben


Gyász: Vili örökre elhagyott bennünket

augusztus 12-én. Ezért nem vette fel a telefont, hiába reménykedtünk, hátha a MÜPÁ-ban mégis beül a dobok mögé. Erre nincsenek szavak. Év elején még úgy volt, hogy Vili is ott lesz velünk a MÜPÁ-ban. Májusban fölhívott, hogy megszakad a szíve, de nem tud jönni, mert aznap lesz a keresztlánya esküvője, és ő a násznagy. Nagyon Bővebben


Az “Újjászületés” születése 1980

Így készült az egykori Újjászületés zárótémája, mely teljes egészében az “Az első idők…” c. archív cédén hallható. A telefonbeszélgetés időpontjára nem emlékszem, de a zenekari felvétel 1980. szeptember 28-án, egy BRG MK27-es kazettás magnóval készült a BME E-klubban, Jata búcsúkoncertjén.