•
6
Bilus:
Aztán jött a Humorfesztivál. Nádas Gyurival, aki akkor még Nemzeti Színház-stúdiósként
volt szereplője a "Fuvoláknak...", összeraktunk egy újabb produkciót, és 1982.
február 13-án elindultunk vele a Humorfesztiválon. Óriási sikere lett a dolognak!
Nyertük az első fordulót, neki kellett volna vágni a másodiknak. Ám mindenkiben
ott mozgott a kisördög: hogy illik mindez a Solarishoz? Ezek is mi voltunk,
ám a zenekarnak kezdett kialakulni a stílusa. És az nagyon-nagyon távol esett
a humortól. Lehet vajon a kettőt ötvözni? A "Fuvolák..." végül is erről
szólt, de a bizonytalanság mégis úrrá lett rajtunk. Gyuri ezt megérezte és
döntött: nélkü-lünk folytatja. És élete első nagy sikerét aratta a Humorfesztivál
megnyerésével! Akkor ezt hátbatámadásként éltük meg, de így utóbb visszagondolva,
egyet kell értenünk vele. Helyesen döntött. Ha nem is mondtuk ki, a zenekar
lélekben már más utakon járt. Évekkel később ren-deződött a viszonyunk, sőt,
utóbb még egy közös lemezt is csináltak Czigivel.
Robi:
Mikor Czigi leszerelt, komoly válsághelyzet alakult ki. Nem akartuk föladni
a megtalált hangot. Ehhez viszont Csabára is szükség volt. Úgyhogy megszületett
a döntés: többen leszünk! A két gitáros két egészen más világot képviselt.
És már így, közösen láttunk neki első zenei nagyvállalkozásunknak: az első
Solaris-album megkomponálásának! Igaz, erre senki sem kért föl bennünket.
Semmivel sem állt előttünk több lehetőség, mint korábban. Egyszerűen csak
a lelkesedésünk lett nagyobb.
Csabi:
Sok új dal született ebben az időben, sőt, helyenként a régiek is új arculatot
kaptak. Két gitárra hangszereltük át a dalokat, így sok minden megváltozott!
Emellett rengeteget jártunk a Rádió 8-as stúdiójában, s ha lemezünk nem is,
rengeteg rádiófelvételünk készült...
Bilus:
Az első "Nagy Buli": 1982. március 31., szerda este 7 óra! Életünkben először,
tízezer ember előtt léptünk föl a Budapest Sportcsarnokban! Hozzáteszem, Solarisként
utoljára is egyben, hiszen az a régi BS már nincs többé... Tízezer ember előtt
játszani élőben: a lehetőséget André Szőtsnek, a Párizsban élő producernek
köszönhettük, aki a magyar hanglemezkiadói viszo-nyokat - hál'istennek! -
egyáltalán nem ismerve állította össze a francia-magyar zenei gálaest programját.
Így kerülhettünk képbe egyáltalán. Mindkét tévé közvetítette a koncertet,
a fran-cia és a magyar is, fantasztikus érzés volt az egész buli! Ráadásul
másnap francia és magyar kritikákban olvashattuk, hogy az est felfedezettjei
vagyunk! Fogalmunk se volt, mi a frászt jelent ez valójában, de úgy tűnt,
rosszat biztosan nem…
És lőn! Még azon a héten fölhívtak bennünket a Pragokoncerttől: nem játszanánk-e
május 25-26-án Prágában, a prágai sportcsarnokban két koncertet?
ÖCSI:
Prága elképesztően szép város volt már akkor is! Ráadásul kaptam végre tarokk-kártyát
- eb-ben Magyarország akkoriban súlyos hiányt szenvedett...
A koncertek fantasztikus élményt jelentettek: két előadás, kétszer tízezer ember
előtt - ráadá-sul ez volt a Noab első, igazi nagy bemutatója! Nagyon sajnálnám,
ha ez a két este kimaradt volna az életünkből!
Bilus:
A prágai koncertek előtt négy nappal "porszem csúszott a gépezetbe"! Imádtunk
focizni. Igaz, tudni csak Gábor meg Vili tudott, de ez egy csöppet sem befolyásolt
bennünket: újból és újból próbálkoztunk. És egyszer végre sikerült! Összejött
egy gyönyörű mozdulat - olyasminek képzeltem, mintha keresztezték volna Pelét
Maradonával! Egy csel, testsúly áthelyezés, trük-kös oldalra billenés... és
már a földön is voltam! Tiszta erőből ráestem a balkezemre. Rögtön éreztem,
hogy valószínűleg eltörött a csuklóm, és lám: van, amikor az első diagnózis
helyes! Négy nappal a prágai koncertek előtt egy igazán csinos kis gipszrögzítéssel
távoztam a Sebé-szeti Klinikáról! Úgy tűnt, ez a hajó elúszott...
Aztán másnap mégis meglazítottam az ujjaimnál a rögzítést - lesz, ami lesz!
Kipróbáltam, mit érzek. Egy negyed óráig bírtam. Tizenöt perc fuvolázás könnyeket
csalt a szemembe. Igaz, nem a meghatottság könnyeit, de éreztem, hogy a fájdalom
elviselhető - nem mondunk le semmit! Lehetetlen, hogy Prágában ne próbáljak
meg gipszelt karral integetni a közönség-nek...
ÖCSI:
Sokféle, zenén túli élményanyagot is gyűjthettünk Prágában.... A koncertet a
cseh pop-mogul, Karel Gott berendezésével hangosították. A buli alatt ott
álltam a keverőnél, és végig ették az életemet, hogy az első sorokban ül az
egész párt- és városvezetés, túl hangos nekik a zene, vegyük halkabbra! Az
nem volt érdekes, hogy a többiek alig hallanak majd valamit. Bólogat-tam és
visszahúztam a potmétert. Egész odáig így is maradt, míg hátat fordítottak.
Akkor az-tán szép lassan visszatoltam a helyére. Erre megint odajöttek - le
a hangerő, elmentek - föl a hangerő! Egész koncerten ezt játszottuk. Lehet,
hogy szegény pártvezetők nem fogadták be könnyen a szokatlan hangnyomást -
feltételezem, már nem voltak abban a korban -, ám a kö-zönség nagyon élvezte
a dolgot! Bennünket pedig, bevallom, leginkább ez érdekelt.
Ezzel együtt biztos, hogy a városvezetésben is mély nyomokat hagytunk. Gyanítom,
mélyeb-beket, mint az utánunk következő Amanda Lear...
Robi:
Állatira szerettem volna látni Prágában a Blue Effectet, a Collegium Musicumot
vagy a Fermatat - ezeket mindannyian imádtuk -, ám a sors Amanda Leart sorsolta
mellénk. Nyilván az első sorban ülő vezetés szavazott egy kis diszkó-izgatásra
- bár igaz, közöttünk is volt, aki örült a dolognak: Budai Lacika látta a
művésznőt átöltözni a színfalak mögött! És állította, hogy ez is egyfajta
élmény. Nekem másfajta jutott. Gondoltam, megnézem, milyen a színpa-don egy
ilyen diszkósztár - akkoriban senki sem jött még hozzánk koncertezni. Lementem
hát a küzdőtérre. Telt ház volt, úgyhogy ülőhelyet nem találtam. Ám Prágában
még nagyon nagy rend uralkodott, nem lehetett csak úgy ácsorogni!
A rend őrei tizes csoportokban őrizték a bejáratokat. Mikor látták, hogy nekem
nincs ülőhelyem, ketten odajöttek és igen udvariasan kérdeztek valamit. Persze,
egy szavukat se értettem, de a hanghordozásból ítélve közel járhattak az "elmész
te a jó büdös francba" valamelyik helyi változatához. Kipróbáltam az általam
ismert összes nyelven - ez pont kettőt jelentett a magyarral együtt -, hogy
én a Solarisból vagyok, ez a mi koncertünk is, ez a sok ember részben miattunk
gyűlt itt össze, meg ilyeneket. Sajnos, kevésnek bizonyultam.
Ők is átváltottak egyfajta nemzetközi nyelvre, és igen folyékonyan, mondhatnám,
anyanyelvi szinten kilökdöstek a portásfülkéig. Ott várhattam végig a diszkó
koronázatlan királyának - bocsánat, királynőjének?; de ez a "Nádasgyuri" poénja
- biztosan remek koncertjét. Én, saj-nos, ma sem tudok többet Amanda Learről,
mint amennyit Budai Lacika elmesélt.
Bilus:
Hogy lett vége?
Ahogy két évvel korábban is. Nem látszott az alagút vége. Hiába éreztük,
hogy jó amit csinálunk, hogy nemcsak mi szeretjük, hanem a közönség is,
képtelenek voltunk átjutni a Hungaroton kiadói stratégiájának gátjain. Márpedig
másik kiadó Magyarországon nem létezett. Nem létezhetett. Egy kiadó egy
koncepcióval - és abba sehogy sem akart beleférni egy instrumentális prog-rock
zenekar. A helyzet továbbra is reménytelennek látszott. Többen kezdték úgy
érezni a zenekarban, hogy sosem lesz lemezünk...
Csabi:
Rendesen küzdöttünk a lemezgyárral. És, sajnos, nem álltunk nyerésre. Lassan
körvonalazó-dott, hogy instrumentális lemezt nem fog kiadni a Hungaroton.
Két pártra szakadtunk. Mi néhányan énekessel szerettük volna folytatni, Czigiék
ragaszkodtak az eredeti irányhoz. Vé-gül 1982 nyarának végén mi kiváltunk
és megalakítottuk az Első Emeletet.
ÖCSI:
Emlékszem, ott, a próbaterem lépcsőjén sirattam el az első "szerelmet". A Solaris
mindannyiunk számára több volt egy zenekarnál. Jól emlékszem, nagyon szerettük
volna, hogy Robi is jöjjön. Nemet mondott. De nem egymással volt bajunk. Ők
még hinni akartak a lehetőségben. A lehetőségben, amiben mi már nem bíztunk...
Csabi:
A sors fintora, hogy 1984-ben, négyéves, kemény küzdelem után a Czigiék végül
kiharcolták, hogy a Hungarotonnál mégiscsak megjelenhessen az az instrumentális
Solaris-lemez, a Marsbéli Krónikák, ami később nemzetközileg is megalapozta
a zenekar jövőjét. Ha ez 1982-ben történik, talán minden másképp alakul… Így
is boldogan emlékszem vissza azokra a hó-napokra. Hihetetlenül szép, kreatív,
ötletgazdag időszak volt.
/Az Archív -sorozat
2. darabja ennek a korszaknak az audio-segédanyaga.
A rajta hallható számokról:
1.) Noab -
Csabi:
Ennek a Solaris-korszaknak a legjelentősebb alkotása volt a Noab. Mai szemmel
nézve kábé két lemeznyi zenei ötlet volt ebben az egyetlen kompozícióban! Mondjuk,
a hossza sem volt átlagos. Aki ismeri a Solarist, annak pedig számos meglepetést
is tartogat: olyan későbbi alap-Solaris zenék nyúltak vissza hozzá, mint a Marsbéli
Krónikák, a Los Angeles 2026 vagy a Nostradamus. Mindegyikben fölismerni azokat
az ötleteket, amelyek eredetileg a soha-meg-nem-jelent NOAB-lemezre születtek!
Mikor rögzítettük a
SOTE-pincében, a próbahelyen az első demót belőle, nem lehetett hibázni,
mert akkor újra kellett játszani mind a húsz percet. Még a buszmenetrendre
is figyelni kellett, mert hangszigetelés híján behallatszott a ház előtt
elhaladó összes jármű hangja. Kortörténeti BKV-dokumentumként a bevezető
vokális részben közre is működik egy csuklós járat. Akkor még nem voltak
ezek a mai technikai lehetőségek, így kiszűrni sem lehetett a zajokat. Talán
éppen ez volt benne a jó, hogy megtanultuk a profi együttmuzsikálást és
a fegyelmet. Ebből mindannyian rengeteget profitáltunk a későbbiekben.
Hiába kanyarodtunk el az idők folyamán az eredeti stílustól egyéb zenei produkcióinkban,
szerintem meghatározó és felismerhető a solarisos alkotóműhely közös kiindulópontja
és stílusjegyei.
Robi:
A NOAB egy igazi koncept-album A oldala, aminek a sztoriját is megírtam annakidején.
Története volt a dolognak. És ma - a régi anyagok válogatása közben - sajdult
bele a szívünk igazán: milyen nagy kár, hogy ezt annak idején nem vehettük
fel stúdióban! Hogy nem jelenhetett meg mint a Solaris első albuma! Bevallom,
ma is nagyon tetszik az egész.
Bilus:
Hadd legyek kicsit én az ünneprontó. Ez a Noab azért nem ugyanaz a Noab! Ilyen
formában sohasem hangzott el, ugyanis, ahogy Csabi mondta korábban, a Solarisban
csak a változás volt állandó. A Noab is változott, újabb és újabb részekkel
bővült, ezt-azt elhagytunk belőle, másutt hozzátettünk, fölcseréltünk - Robi
azonban az összes létező részt belehangszerelte ebbe a változatba. Úgy vágta
össze a 11 koncertrészletet, hogy az összes változat egyszerre benne lehessen!
Én inkább szerettem volna, ha letesszük a voksot valamelyik mellett. Igaz,
olyan koncertfelvételünk nem volt, amelyik elejétől végéig használható minőségű
lett volna. Úgy-hogy egyfajta kényszer is szülte ezt a megoldást....
Robi:
Nem volt mit tenni: egyetlen épkézláb felvétel sem maradt meg a Noabból! Valójában
ez az oka, hogy az Archive-2 lemez ennyi évet váratott magára. Sokáig úgy
látszott, nem is lesz be-lőle semmi - a Noab nélkül ugyanis nem lett volna
értelme! És egymagunk nem is tudtuk volna megoldani a dolgot. Rengeteg ember
önzetlen segítsége kellett hozzá, hogy ma, 11(!) különbö-ző koncertfelvételből
összevágva, helyenként reménytelennek tűnő kazettásmagnó felvétel tö-redékekből
restaurálva, de cd-re kerülhetett második korszakunk legfontosabb alkotása,
ha szabad ilyen szerénytelenül megcímkéznem a Noabot. Mindig is nagyon közel
állt a szívünk-höz.
2.) Szép, új világ -
Robi:
Ennél a nótánál én leszek az ünneprontó. Két koncert-verzióból választhattunk:
az egyikben volt egy pár mondatos narráció az elején, a másikban nem. Én az
utóbbi mellett kardoskod-tam, mert nagyon nem szeretem ezt a pár bevezető mondatot.
A többiek azonban úgy gondol-ták, ne hagyjunk ki semmit, ami eredetileg része
volt a számnak - úgyhogy be kellett adjam a derekam. Igaz, így legalább megmaradt
Bátor Tamás barátunk hangja is a felvételen, aki évekkel később - basszista
lévén - a Nostradamus-lemez basszus szólamait énekelte gyönyörű-en. Ahogy az
eleje-rész szoprán témáját az a Búzás Aida énekli, aki a Marsbéli krónikák-szvit
vége-kórusának szoprán szólamait is. Ilyen kicsi a világ. Mármint ez a mi kis
solarisos vilá-gunk...
3.) Marrakech -
Gábor:
Az Éden után a második olyan Solaris-nóta, aminek kiinduló ötlete az én basszus-témám
volt. Ezért különösen közel áll a szívemhez. Minden lemezkészítés előtt megkérdeztem
a többieket, ezen rajta lesz-e a Marrakech? Most először volt a válasz igen.
Persze, ehhez szerencse is kellett: találtunk egy olyan elfogadható minőségű
felvételt, amihez már hozzáképzelhető volt az egykori Marrakesh...
4.) Toatelle -
Bilus:
Azt hiszem, 1981 tavaszán Tereh Öcsi egyik barátjától kaptam a kezembe
először egy szaxofont. Rövid próbálkozások után sikerült is megfújnom. No,
ez persze nem jelentett valami fenomenális megszólalást, de elég volt ahhoz,
hogy ettől kezdve foglalkoztatni kezdjen a gondolat: mi lenne, ha vennék egy
hangszert és megtanulnék szaxofonozni? Így is tettem.
Két-három hónappal később aztán azzal a meglepő hírrel állítottam be az egyik
próbára, hogy aznap szaxofonozni fogok! Nem mondhatnám, hogy egyöntetű lelkesedés
fogadta a hírt.
Igen? - kérdezték. Volt bizonyos aggodalom a hangjukban.
Igen - feleltem határozottan. De nem sikerült eloszlatnom a gyanakvásukat. Csak
akkor ol-dódtak fel kissé, mikor végre meghallgattak. Az élmény hatása alatt
már meg merték mondani, hogy vegyem elő inkább a fuvolát.
- És a szaxofon?- kérdeztem.
- Örülünk neki. Biztos sokat szeretnél még gyakorolni.
Hát gyakoroltam. Aztán újra próbálkoztam. Újra és újra. Ezeknek a próbálkozásoknak
a gyümölcse lett a "Toatelle", némi szaxofonnal "megspékelve". Utólag visszahallgatva
úgy gondolom, értelmet nyer az a levegőben vibráló feszültség. Talán tényleg
szerencsésebb, hogy a fuvola mellett maradtam…
De azért nem adom fel. Még most is foglalkoztat a szaxofon, nagyon szeretem
mind a dzsessz-, mind a progresszív, mind a rockzenében!
Lehet, hogy ötvenévesen megint nekiállok majd szaxofonozni…
5.) Újjászületés-2.
-
Robi:
Ez a Noab után mindannyiunk kedvence a lemezen. Ebben is tetten érhető a solarisos
"Örök Változtatás", és abban is rokon a Noabbal, hogy szintén nem jelent meg
soha lemezen. Szinte semmiben sem egyezik az Archív-1-en hallható, saját korábbi
változatával, ezért kapta a 2-es sorszámot. Viszont több téma is felbukkan benne
a későbbi Marsbéli krónikákból. Remélem, mindenki rájuk ismer...
6.) Dr. Mabuse ezR szeme
-
Bilus:
Sokat harcoltam ezért a számért. Mindenkinek az volt a véleménye, hogy egyetlen
megmaradt felvétele sem üti meg az elfogadhatóság szintjét. Magyarán szólva:
nem akarták rátenni a lemezre! Végül, hosszas unszolásra, amolyan abszolút bónuszként
került a cd-re. Csak engem szidjatok érte...
Tény, hogy technikailag a legrosszabb minőségű felvétel, ám számomra nagyon
fontos kompozíció! Később ebből indult ki például a M'Ars poetica, ami nélkül
nem lenne teljes a Solaris-életmű... Úgyhogy: Dr. Mabuse a legelszántabbaknak!
Robi:
És még egyetlen gondolat, így a végére: mindannyian tudjuk, hogy egyvalakinek
a kommentjei, történetei továbbra is hiányoznak innen. Hiányozni is fognak.
Czigi már az Ar-chív-1. megjelenését sem érhette meg. De ezeket a zenéket
is együtt csináltuk, az ő megszóla-lásainak ugyanúgy itt volna a helye, mint
a mieinknek./
Folyt. köv.
Végezetül pedig - mintegy köszönetképpen - hadd álljon itt azok neve, akik segítettek életre kelteni egykori álmainkat:
Itthon:
Fábián Tibor, aki a Pesti Műsor tehetségkutató-versenyének fő mentoraként annak
idején utat nyitott a Solaris előtt
Wilpert Imre (Hungaroton), aki a Marsbéli krónikák kiadásával lehetővé tette,
hogy a ze-nénkből valami nyom maradjon
Boros Lajos, aki még a Hungaroton márka-menedzsereként - a zenekar tízéves jubileumának
évében - kiadta régebbi felvételeink dupla albumát (Solaris - 1990)
És külföldön:
A japán KING RECORDS-nál valaki (ma sem sejtjük, ki...), aki a Marsbéli krónikák
világ-terjesztésével elérte, hogy zenénk - számunkra is megdöbbentően! - a világon
mindenhová eljusson
Greg Walker, aki lelkesedést, pénzt és fáradságot nem kímélve, megszervezte
a zenekar 1995-ös föltámasztását, és ezzel múlhatatlan érdemeket szerzett abban,
hogy ma létezünk (Los Angelesben fölvett koncertalbumunk ennek em-lékét őrzi
- Live in Los Angeles)
Leonardo Nahoum, aki a riói Metropolitanbe szóló meghívás után rábeszélt bennünket
egy új Solaris-album készítésére is (ez lett a Próféciák Könyve)
Dr. Robert la Duca, a betlehemi egyetem professzora, aki a Nostradamus-lemez
egyesült államokbeli élő bemutatóját szervezte
Alfonso Vidales, a Cast zenekar billentyűse, a BajaProg nevű, Baja Californiában
évről évre megrendezett, progresszív fesztivál szervezője, ahol 2001-ben léptünk
fel
" La Corte Final": egy mexikói koncertszervező iroda, Carlos Malvido,
Hugo Ortega és Alejandro Hinojos, három fiatal, fantasztikusan aranyos, megszállott
prog-rajongó vállalkozása, akik talán legemlékezetesebb közép-amerikai koncertünket
szervezték (Mexico City)
Javier Orozco Robles, a káprázatosan tehetséges fotóművész, reklámfotós, és,
persze, progresszívzene- és Solaris-rajongó, aki 2004-es monterrey-i koncertjeinket
szervezte. (És nem utolsó sorban elbűvölő család "tulajdonosa"...)
Végül aki 1995 óta a legtöbbet tette azért, ami az utóbbi tíz évben velünk történt:
Böszörményi Gergely - nélküle ma sokkal kevesebbet tudnának a világon a magyar progreszzív zenéről. És, persze, rólunk is.
Akik pedig az Archív-lemezek megszületésében segítettek:
- Molnár Krisztina, akinek elképesztő részletességgel és pontossággal földolgozott
Solaris koncertfelvétel gyűjteménye tette lehetővé, hogy az Archív-2. készítése
során egyáltalán tudjuk, melyik felvételből melyik részletet keressük
- Fényes Péter, akinek hang-restaurátori szakértelme szinte hallhatatlan felvételekből
varázsolt szép, követhető soundot mind az 1., mind a 2. Archív-on
- Erdész Tamás, akinek engem messze felülmúló sound-designeri képességei lehető-vé
tették olyan dob- és gitársoundok előcsalogatását az esetenként szó szerint
szétporló szalagokról, amelyet már magunk sem hallottunk az előkerült felvételeken
- Gömör László, aki, bár nem volt részese ennek a korszaknak, mégis minden tudását
beleadva segített kipótolni az eredeti felvételeken el-eltűnő dobhangok foszlányait.