•
Back to the roots... - az első idők.
Még leírni is ijesztő, hogy huszonöt éve alakultunk! Négy érettségi találkozón vagyunk azóta túl, hat labdarúgó vébén, ugyanannyi olimpián, egy rendszerváltáson, egy Gorbacsovon, egy Reagenen, emlékszünk még a Szabad Európára, a hétfői adásszünetre, a kettő-nyolcvanas kolbászra, a Kossuth Lajos utcán grasszáló villamosra, arra, hogy Törőcsik majdnem leköpte a bírót az argentínok elleni meccsen, hogy nyugati lemezeket csak a Tangón vagy a Múzeum körúton lehetett szerezni, hogy akkor még Cseke László és Komjáthy György két külön vilá-got jelentett, hogy azt hittük, Bartók Béla örökre velünk marad az ezerforintoson - és se vége, se hossza a dolgoknak, amiből a gyerekeink már úgysem érthetnek semmit.
Kis híján a Solaris is ilyenné vált. Emlékké azok fejében, akik szeretik megőrizni magukban a régi dolgokat. Amiként a legtöbb magyar progresszív bandának ez lett a sorsa.
Hogy mégsem így történt, a szerencsén múlott. A szerencsén - és néhány megszállott embe-ren, akik sokat segítettek abban, hogy a Solaris eljusson a közönséghez.
Az első idők.... a mi olvasatunkban az 1980 februárjától szeptemberig tartó időszakot ölelik fel. Ennek a pár hónapnak a felállása a Solaris tulajdonképpeni alapító tagjainak névsora:
Cziglán István - gitár
Erdész Róbert - orgona
Kollár Attila - fuvola
Seres Attila - basszusgitár
Tóth Vilmos - dob
Tereh István - menedzser
Hogy melyikünk mire emlékszik ebből az időből, az álljon itt, kicsit csapongva, kicsit ötlet-szerűen - úgy, ahogy elsőre eszünkbe jutott.
Robi:
Húsz éve, 1980. február 20-án kezdődött. Czigi (Cziglán István) telefonált.
Akkor már rég nem találkoztunk, három évvel korábban együtt érettségiztünk
a Jedlikben. Mindketten olvastuk a Pesti Műsor tehetségkutatójára szóló
felhívást. Még sosem zenéltünk együtt. Illetve két iskolai rendezvényen
igen: ő gitározott, én zongoráztam, de nem játszottunk egy zenekar-ban.
Csak egymás mögött ültünk a padban. Hol én leghátul, hol ő. Aztán másfelé
mentünk. Ő a Könnyűipari Műszaki Főiskolára, én az ELTE-re.
Mikor fölhívott, azt mondta, olvasta a felhívást. - Én is. - feleltem. Ezt ilyenformán megbe-széltük, majd sokáig hallgattunk a telefonban. Végül ő bökte ki a dolgot: - Mi lenne, ha je-lentkeznénk? - Így ketten? - kérdeztem. - Hülye! - válaszolta. Ezzel a kérdés el is volt döntve. Zenekart alapítottunk, amihez már csak tagok kellettek, és egy név. Nekiláttunk kitalálni egyet. Mármint nevet. Ahhoz a telefonszámlához, amit eközben produkáltunk, ma egy hosz-szúlejáratú hitelre lenne szükség. Akkoriban mindössze egy forintba került. Nem számított az idő. Egy hívás - egy forint. De szép is volt.... Vagy másfél órán keresztül válogattunk. A szo-bám tele volt science fictionnel. Mindketten rengeteg Asimovot, Bradburyt, Clarkot, Lemet olvastunk. Végül Lem győzött. A Solaris lett a közös nevező.
Czigi ismert egy fuvolást. Régebben egy zenekarban játszottak. Szólt neki. Bilus (Kollár Atti-la) a SOTE-re járt, ott tudott próbatermet szerezni. Lenn a pincében, amolyan légoltalmi menhelyen. Hibátlan volt. Nagy és hűvös.
Bilus:
Néhány évvel a Solaris megalakulása előtt Czigivel és Jatával (Seres Attila)
már zenéltünk együtt. Akkoriban még fuvolázni is meg kellett tanulnom, mert
korábban csak furulyázni (blockflőtézni) tudtam. Azt mondták, szép-szép ez
a furulya, meg érdekes is a hangzása egy zenekarban, de azért egy igazi hangszeren
is tanuljak meg játszani! Így jött aztán a fuvola... szóval nekik köszönhetem
a lökést, ami a fuvola felé indított. Hamar rájöttem, hogy ez az egyik legszebb
hangszer a világon!
Robi:
Bilusnak és Cziginek volt egy régi, közös témája. Egy dallam egy harmóniamenettel.
Nekem egy másik. Elkezdtünk kísérletezni velük. És szép lassan kezdett kialakulni
az első Solaris szám. Nagyon hiányzott a dob. Már nem emlékszem, melyikük
ismerte Vilit (Tóth Vilmos). Lehívták. Borzasztóan tetszett, amilyen energikusan
játszott.
Vili:
Bayer Sanyinak hívták a dobost, aki szólt nekem. Őt hívta Czigi a Solarisba
- valahonnan is-merték egymást, talán együtt zenéltek korábban. Miután nem
volt szabad - ha jól emlékszem, épp Laárral játszott valamilyen zenekarban
-, engem ajánlott maga helyett. Én viszont sosem láttam még Czigit. A SOTE-vel
szemközti parkban beszéltük meg a találkozót, egy ideig azon törtem a fejem,
miről fogjuk megismerni egymást? Végül kipakoltam a dobokat a fűre. Gon-doltam,
kevés dobos mászkál cuccostul a környéken. Igazam lett.
Robi:
Már csak basszusgitáros hiányzott. A tehetségkutatóra azonban be kellett
adni a jelentkezést. Névsorral. Hát beírtunk egy nevet. Csizmadia Ervinét,
akivel régebben együtt zenéltem. Igaz, ő dobos volt, ez azonban a nevéből
- hál’isten - nem derült ki.
A következő próbára már lejött Jata is. Ő abban a zenekarban basszusozott,
amelyikben Czigi és Bilus játszottak együtt korábban. Megvolt a felállás.
Három nap alatt fejeztük be az elkez-dett számot. Ami azért csuda, mert ez
talán az egyetlen szerzeményünk, ami máig úgy is ma-radt! Egy icipici vége-átalakítástól
eltekintve soha többé nem változtattuk meg. Ez később nemigen fordult elő
semmi mással.
Jata:
Bilussal 1976-ban kezdtünk együtt zenélni a Monokli együttesben.
Ő akkor még furulyán virtuózkodott. Egy ideig Gömör Laci is velünk játszott,
aki a Solaris klasszikus fölállásának dobosa lett később. Czigivel 1972-től
osztálytársak voltunk a Radnótiban, majd '76-ban másfelé sodródtunk. Teljesen
véletlenül 1978-ban együtt nyaraltunk Káptalanfüreden - kamaszkorunk legszebb
nyarán -, attól kezdve szétválaszthatatlan barátok lettünk. Ott meséltem
neki a zenélésről, és kedvet kapott hozzá. Már a következő héten gitározni
kezdett tanulni, és alig egy hónap múlva meg is alapítottuk a Mink együttest.
Bilus itt is velünk játszott, akkor kezdett fuvolázni. A Mink rövid tündöklés
után megszünt, de követte 1979-ben a Dr. Túró Rudolf zenekar, amelyben Bilussal
rendíthetetlenül folytattuk a közös munkát. Az ebben a korszakban készült
felvételeken már felismerhetők a későbbi Solaris-stílus bizonyos jellegzetes
jegyei. Majd elérkezett 1980 februárja, talán 25-e lehetett, amikor feljött
hozzám Czigi, és hozott egy kazettát. Próbatermi felvétel volt. Lenyűgözött.
Azt mondta, Bilussal és egy régi osztálytársával, Robival csinálták, kéne
basszusgitár. Azonnal igent mondtam. Ez a szám volt a Solaris című szám első
változata.
Robi:
Az első selejtezőn, finoman szólva, indiszponáltan játszottunk. Én
eszméletlenül izgul-tam. Összesen egy számot tudtunk, bajban lettünk volna,
ha kettőt kell mutatni! Hála az ég-nek, a többiek nálunk is jobban izgultak.
A következő alkalomra azonban már húsz percet kellett produkálni. Éjjel-nappal
a próbateremben voltunk. Sorban születtek a számok: Ellen-pont, Legyőzhetetlen….
Talán egy hónapunk volt rá?
Bilus:
És akkor egyszercsak közöttünk termett Tereh Öcsi (tereh István). Talán Czigi
ismerte valahonnan? Már nem tudom pontosan. Hirtelen menedzsere lett a zenekarnak,
ami borzasztó elegáns dolognak számított, hiszen akkoriban ez még nem volt
megszokott, legalábbis ideha-za! Pláne egy abszolút kezdő zenekarnál…. Nem
is beszélve az Országos Rendező Irodáról! Nem kevés küzdelembe került később
"hivatalos" formát találni a menedzser posztjának - a szocialista tervgazdaság
igazán tervszerű keretei között.