•
Pócs Tamás
A gimnáziumban kezdődött, úgy harmadik táján. Akkor már zenésznek képzeltem magam, ami erős túlzás volt, de az ambíció és a hit pótolt bizonyos hiányosságokat. Volt a Kőrösiben egy pinceklub. Elhatároztam, hogy itt fogok bekerülni a halhatatlanok közé. Csináltam egy zenekart. Sör együttes volt a neve. Rögtön nagy fát vágtam a baltához, mert olyan zenészek alkották a zenekart, akik már akkor igazi muzsikusok voltak. Nagyon sokat tanultam tőlük, ezért ide is írom a nevüket:
Ablonczy Horváth Tibor
- dob
Demeter László - zongora
Lakatos Antal - szakszi /van, aki ezt a nevet nem ismeri?/
Dévényi Ádám - ének /szintén/
Egyszóval borzasztó jó zenészek voltak, nagy szerencse volt, hogy együtt
lehettem velük. Jazz-rockot játszottunk, és akkor szokatlan módon kizárólag
saját számokat.
Aztán jött a Szintézis. Ez már komolyabb formáció volt, saját klubunk is
volt a Pinceszinházban. Tibi jött velem a Sör-ből, és kiváló billentyűsre
leltünk Geróts Zoltán személyében. Trióban játszottunk, ami újabb nehéz feladat
volt, sokat kellett gyakorolni, és cipelni, mert a harmadikon próbáltunk
a Horváth Mihály téren és liftnek nyoma sem volt. Viszont instrumentális
zenét játszottunk, hálás közönségnek.
1980-at írtak ekkor, ami ugye egy fontos évszám. Volt egy tehetségkutató,
amiről lemaradtunk, mert későn tudtuk meg. Mindenesetre lementünk a Metro
klubba, ahol hallottuk, hogy van egy Solaris nevű zenekar, aki hasonlót játszik,
mint mi, csak van benne fuvola, meg gitár. Aztán az Ifi parkban hallottam
őket, és rögtön éreztem, hogy EZ az, ami nekem tetszik. Mondtam is a többieknek,
hogy nálunk kevés a hangszer, persze lehurrogtak, de én már arra gondoltam,
de jó lenne abban a zenekarban játszani. Aztán két évig hátat fordítottam
a progresszív zenének, mert még '80-ban olyan zenészekkel kerülhettem össze,
akik közül néhány a mai napig meghatározója a honi rock-pop zenének. Ez volt
a Pókderby. Első igazi "profi" zenekarom, akikkel már egyetemi klubokban
is, rockfesztiválokon is játszottunk, és mindenekelőtt velük kaptam meg az
akkor szentségnek számító ORI kiskönyvet. Funkyt játszottunk, vagy valami
hasonlót. /Közben egy évig párhuzamosan játszottam Grandpierre Attillával
a Vágtázó Halottkémekben is, és furcsa módon velük kerültem fel életem első
nagylemezére egy szám erejéig, egy francia kiadású punk-rock válogatásra,
meg fél évet Waszlavik Gazemberrel is őrültködtem a Csiga-bigában, az sem
volt semmi, de nekem tetszettek ezek a zenekarok is, soha nem bántam meg.
Remélem ők sem./.
A Pókderby:
Borhi Miklós - gitár
Gömöri Zsolt - Billentyű
Horváth Csaba /Kis Charlie/ - ének, szakszi
Török Andor - dob
Játszottunk a Solarissal is az "E" klubban. Eljött 1982 ősze. Sokat veszekedtünk a Pókderbyben, személyi változások is voltak, Gömöri Zsolti már inkább a Piramissal próbált. Nem nekem állt a zászló. Akkor hallottam, hogy megalakult az Első Emelet, és a Solaris basszusgitárost keres. Jelentkeztem. Borzasztóan örültem, hogy bekerültem a zenekarba, és én is eljátszhatom a Solarist többek közt, ami nekem akkor a kedvenc magyar számom volt. Soha nem látott mennyiségben próbáltunk. Új volt a munkamorál és minden. Kellett idő, míg belejöttem. 1982 novemberében léptem fel előszőr Solaris színekben. Mindenki segített. Irtó jó iskola volt. Ennek huszonhárom éve. Jöttek a lemezek, koncertek, Napoleon Boulevard, külföld, fesztiválok, barátságok, (Czigiékkel pl. fél évig egy szobában laktunk négyen, mert a párommal nem volt lakásunk, és az albérlet drága volt). A Napoleont csak ketten akartuk igazán a Robival (hiába emlékeznek rá másképp a többiek, ők nem akartak úgymond slágerzenét játszani, sokat vitáztunk erről egy Múzeum körúti étteremben akkor), aztán később már mellette volt mindenki, főleg amikor kiderült, hogy Vincze Lillából nem csak meleg levegő jön. Eddigi életemnek majdnem fele köt a Solarishoz. Remélem még sok év jön is, attól függetlenül, hogy közben Pillangó néven Fóti Gabriellával (ének) csináltunk egy új zenekart idén, de ez egy másik történet.
Pócs Tamás, 2005. december 10.