•
"Isten hozott az elmémben!"
Erdész Róbertnek, a SOLARIS billentyűs-zeneszerzőjének harmadik szólóalbuma.
Közreműködik:
Gitárok: Varga János (East, Varga János Project)
Fuvola: Kollár Attila (Solaris)
Dobok: Gáspár Gergely (BrainStorming)
Gömör László (Solaris)
Basszusgitár: Szendőfi Balázs (MindFlowers)
Ének: Ullmann Zsuzsa (Cabaret)
Hangmérnök : Erdész Tamás (BrainStorming)
Megjelenés: 2006. április 23.
Rövid felvezető filmklip a CD-ről >>
(3 MB)
A lemezről:
Concept-album egy utazásról.
Paul MacLean amerikai agykutató leírása szerint a selyemmajmok sajátos rituáléval üdvözlik egymást: fogukat vicsorítják, magas hangon visítanak, rázzák ketrecük rácsait és fölemelt lábbal mutogatják egymásnak meredező péniszüket.
"Bár korunk társadalmi összejövetelein az efféle viselkedés az udvariatlansággal lenne határos, nagyon is megfontolt cselekedetről van szó…. A japán makákók naponkénti meghágással tartják fönn és erősítik meg az egymás közti hierarchiában elfoglalt helyzetüket. Az alacsonyabb rangú hímek fölveszik a tüzelő nőstények jellegzetes, megadó testtartását, és eltűrik a felületes, szexuális tartalomtól gyakorlatilag mentes, ám szertartásos megalázást".
A nagy macskafélék és sok más állat párzási szertartásai kezdetben alig különböztethetők meg a verekedéstől. A házimacska buja dorombolással kaparássza kieresztett karmaival gazdája bőrét a könnyű ruha alatt, miközben elégedetten nyugtázza a kettejük között fennálló viszonyt."*
A szexuális aktivitást mímelő, agresszív elemekkel keveredő rituális viselkedés annak könnyen érthető szimbóluma (az állatok jelentős részénél), hogy ki kicsoda a társas viszonyban.
"1976-ban egy televíziós interjúban a műsorvezető megkérdezte egy profi
rögbijátékostól, nem zavarja-e, hogy meztelenül vannak együtt az öltözőben?
- Zavarról szó nincs. Inkább feszítek. Mintha azt mondanánk egymásnak: Lássuk,
mid van, ember!"
Úgy tűnik, a nemi szervek mutogatása az emberi csoport-hierarchia kifejezésében is szerephez jut. Erre utal az obszcén kiszólások többsége: "Fuck you!" mondja a művelt angol, ami valószínűleg a német fokken (ütni) igéből származik. "Sok más hasonló kifejezéssel együtt ez is amolyan szertartásos, erőszakos hágásnak tűnik…. Az efféle viselkedés valószínűleg a majmoknál sokkal távolabbra nyúlik vissza. Geológiai korok száz- és száz millió éve van mögötte."
Paul MacLean rájött, hogy a selyemmajom agyának egy bizonyos, kis részében okozott sérülés egyszerűen lehetetlenné teszi ezt a rituálét. Megszűnik a nemi szerv mutogatása, föl sem merül többé az agresszív üdvözlési színjáték. Láthatóan az adott agyi terület felelős a dologért. Ez a terület pedig az agy legősibb részében van, abban a részben, amiben az ember és a többi emlős hajszálra megegyezik hüllő őseivel.
Nem véletlen, hogy az általa programozott viselkedésben is osztozunk.
"Úgy tűnik, az agy régebbi részei minden egyes evolúciós lépés után továbbra is fönnmaradtak. A fejlődés minden bizonnyal nehezen valósulhatott volna meg az élet mély szövedékének állandó fölforgatásával. Ezen a szinten bármiféle változás könnyen halálos lehet."
Az agy evolúciója nem is számolt föl semmit. Legalábbis semmi fontosat. Az újabb funkciókkal inkább újabb és újabb rétegeket font a régiek köré. Az ősi, mélyen fekvő területek azonban továbbra is működnek. Bennünk. A tudatunk legmélyén.
Így aztán az egyes rétegek között vezető út egy időutazáshoz hasonlít leginkább.
Időutazáshoz a legsötétebb múltba.
Utazáshoz, amelyiknek minden állomása egy külön világ.
Ezek a világok pedig mind-mind a távoli múlt emlékei.
Különböző korszakok evolúciós örökségei.
Ők üzennek minden gondolatunkon, minden megtett lépésünkön keresztül.
De hogyan? Vajon melyikük szüli valójában a fejönkben megfogalmazódó gondolatokat?
Melyik irányít minket?
A gondolkodó agykéreg?
Az alatta elterülő limbikus rendszer?
Vagy a tudatalattink "mélyebb" tartományai? A hüllő-komplexum?
"A hüllőagy fontos szerepet játszik az agresszív viselkedés, a területi függőség, a dominancia-rangsor, a szertartások és szociális hierarchiák kialakításában…. Egyszerűen megdöbbentő, hogy tényleges viselkedésünknek - megkülönböztetve ezt attól, amit mondunk és gondolunk felőle - milyen nagy részét lehetne hüllőfogalmakkal leírni…. Semmi jó nem származik abból, ha figyelmen kívül hagyjuk az emberi természet hüllőösszetevőit (különösen a rituális viselkedésre, egymás közti rangsor fölállítására irányuló hajlamainkat) "
"Megszabadíthatjuk a dolgokat az idegen elemektől, de nem szabadíthatjuk fel őket saját ter-mészetük törvényei alól…. a háromszögeket hiába kezdjök el arra bíztatni, hogy törjenek ki három oldaluk börtönéből…. Aminek nem három oldala van, az már nem háromszög" G.K. Chesterton
Egymásra rakódott idegszövet-rétegek között születik minden, amit gondolunk.
Millió éveket érő évgyűrűk között.
Saját törvények szerint, saját rugóra járó világok között.
De ezek a világok szigorúan össze vannak láncolva egymással. Csak együtt
tudnak megnyilatkozni.
A gondolatok gyökerei, az intuíciók, szándékok, az őket szülő indulatok
"lentről" érkeznek.
Mélybe nyúló csatornákból.
Lejjebb és lejjebb vezető járatokon keresztül.
Minden réteg alsóbb rétgekbe kapaszkodik.
Amíg el nem fogy az út "lefelé".
Szexuális vágyak, düh, éhség, félelem - a parancsok egyértelműen lentről érkeznek. Csak mire átverekszik magukat a rájuk rakódott idegszövet-rétegeken, magukból kifordulva, felmagasztosulva, elfojtva, értelmet nyerve, megcsonkítva, átfésülve, szalonképes arcot öltve, lényegüket meghazudtolva, néha egyenesen ellentétes értelművé válva törnek a felszínre.
De a dolgok mélyén mindig ott vigyorog egy primitív rugóra járó, agresszív ösztönlény: egy gondolatok nélküli hüllőagy.
Akkor melyik zóna is a miénk? Kik vagyunk valójában? Ösztöneink fékezhetetlen tömege? Vagy az őket visszafogó, elfojtó, megzabolázó gátlásaink rendszere? Melyik az igazi arcunk?
Hol születik meg, amit ténylegesen kimondunk? Amit teszünk és gondolunk? Amire vágyunk? Amit kimondani sem merünk?
Nem egész egy évszázadot tudunk sodródni az időben. Ennyit bír a hajónk.
De tulajdonképpen ki kezeli rajta a vitorlákat?
Erdész Róbert
*Az idézetek Carl Sagantól, Paul MacLean-től, G.K. Chestertontól és Stanislaw Lemtől származnak.