A Solaris alapító felállásának basszusgitárosa. 1976-tól Monokli együttesében együtt játszott Kollár Attilával és Gömör Lászlóval. 1978-ban korábbi iskolatársával, Cziglán Istvánnal és Kollár Attilával megalapították a Mink együttest, majd Erdész Róbert és Tóth Vilmos csatlakozásával 1980 februárjában a Solarist. 1980. májusában játszott az első Solaris kislemez felvételén az Ifiparkban, a salgóbányai rocktábor rendezvényein, majd 1980. szeptember végén magánéleti okokból kilépett a zenekarból. Legközelebb a 20. évfordulóra megjelent “Első idők” lemezen bukkant elő, melynek zeneanyaga az 1980. szeptember 30-án, a BME E klubjában rögzített búcsúkoncertjének digitálisan felújított változata. A MÜPÁ-ban rendezett koncerteken 2006-ban, és 2013-ban vendégművészként lépett fel, majd 2014-ben, a Marsbéli krónikák II. album felvételein formálisan is visszatért a zenekarba. A “Solaris”, “A Viking visszatér”, az “Újjászületés”, az “Ellenpont” és a “Távoli tűz” társszerzője.