Gyász: Vili örökre elhagyott bennünket

augusztus 12-én. Ezért nem vette fel a telefont, hiába reménykedtünk, hátha a MÜPÁ-ban mégis beül a dobok mögé.

Erre nincsenek szavak. Év elején még úgy volt, hogy Vili is ott lesz velünk a MÜPÁ-ban.
Májusban fölhívott, hogy megszakad a szíve, de nem tud jönni, mert aznap lesz a keresztlánya esküvője, és ő a násznagy.
Nagyon rosszul esett. Még kétszer visszahívtam, hátha meg tudom győzni. Azt latolgattuk, hogy mi van, ha az előadásra “elszökik”, és csak a lagzira megy vissza. 150-km-re. Kilátástalannak tűnt. Föladtuk.
Aztán augusztusban eszembe jutott, hogy, mivel időközben 2 előadásra bővült a program, hátha legalább az elsőre el tud jönni. Nagyon szerettem volna, hogy ott legyen velünk.
Nem vette föl a telefont.
Még többször próbálkoztam, de egyszer sem vette föl.
Nem is hívott vissza.
És én csak ma tudtam meg, hogy miért.
Iszonyú érzés.
Arra gondolni, hogy ott viccelődünk, ünnepelünk a színpadon, és közben Vili, akivel együtt alapítottuk a zenekart, aki elválaszthatatlanul hozzátartozik a történetünkhöz, már nincs többé.
Csaknem egy hónapja nincs.
Ismét itthagyott bennünket valaki a legfontosabbak közül.
És azt, persze, csak azok tudhatták, akik ismerték: Vili fantasztikusan jó ember volt. Nem is próbálom körülírni, hogy mennyire. Nagyon.
Annakidején szomorú szívvel hagyta el a zenekart, és úgy érezte, mi is hibásak vagyunk ebben.
Már sohasem fogjuk tudni kibeszélni a dolgot.
Mától neki van igaza.
A mi csomagunk pedig a mai naptól egy jó nagy kővel lett súlyosabb.
Amit soha többé nem tudunk letenni sehová.
Kedves Vili! Kései és fölösleges, értelmetlen és céltalan, amit érzek, de megszakad a szívem miattad.

Erdész Róbert